Bevezető
Üdvözlök mindenkit a Party Retard oldalain!
Régi álmunk vált valóra, amikor végre elindítottuk az oldalt, hiszen ennek tükrén át lehetőségünk nyílik objektívebb képet kapni a magyarországi - és ezen belül természetesen főképp a budapesti - partykultúráról, azok is betekintést nyerhetnek eme szines forgatagba, akiknek anyagi helyzetük, társadalmi státuszuk, vagy egyéb elfoglaltságuk - netán fogyatékosságuk - nem teszi lehetővé, hogy testközelből éljék át mindazt, ami éjszakáról-éjszakára csak azon kiváltságosok számára válhat feszültségtől vibráló, élménydús valósággá, örök emlékké, akik személyesen is jelen lehettek egy-egy rendezvényen.
Kedves Olvasó, dőljön hátra, és élvezze a XXI. századi magyar fiatalok számtalan, zenés-táncos szórakozási formáinak fotókba öntött lenyomatát!
üdvözlettel,
A Főszerkesztő







Én egyik képen sem vagyok fent, de mivel aktív partyzó vagyok és rengeteg embert ismerek a képekről, az a véleményem hogy szánalmas ez az oldal!! Az elektronikus zene kedvelőinek egy “Retardált Büdös Rockerek” című oldalt kéne csinálniuk ahol kiröhöghetik szánalmas igénytelen nyomorult rockereket! Ennyit erről….
Gábor írj a szerknek,hogy vegyék le a képet.Azzal meg,hogy ki mit ír,ne foglalkozz,az a lényeg,hogy jól érezd magad az életben.
Respect Brother!
én egy egyszerű, és saját meglátásom szerint elég ronda ember vagyok. 21 vagyok, továbbtanulásra nem volt lehetőségem. hát keményen melózom, hentes vagyok. emellett nevelem az öcsémet, hogy ne feltétlenül úgy járjon majd mint én. és kb havonta a félretett pénzemből elmegyek egyet bulizni, és igen a piacos cuccomban megyek, mert a nempiacosra nem futja, és igen még ide is felkerültem, merthogy én ronda vagyok, és kettőig sem tudok számolni. kár. itt leszidtok, de nem gondoltatok arra, ha nem lennének olyanok mint mi, egyszerű emberek, ki szolgálna ki titeket?
bocs, hogy vagyok
Kabó Gábor
A főszerkesztő erre veri otthon.. Meglátja a jó technos csajokat és élvezkedik. És csak azért fikázza őket, mert féltékeny, mint ahogy a többi büdös rokker is..
a rokkereknek üzenem: a szappan nem szégyen és naponta is lehet zoknit váltani!!!
egyik képen sem vagyok rajta, néztem már tükörbe…többször is…tudom meglepő.. és úgy döntöttem, hogy egyelőre nincs szükségem plasztikai sebészre meg kötélre sem… de ettől függetlenül mindenkinek joga van úgy elbaszni a saját életét ahogy akarja… ha meg röhögni szeretnél akkor ülj otthon szilveszterkor, nehogy elmenj bulizni vagy bárhova máshova, mert hatalmas nagy kabarék lesznek a tv-ben…gondolom már előre bekarikáztad őket a tvújságban, de azért gondoltam szólok, nehogy mégis lemaradj róla… kedves 47. hozzászóló
ha netán nekem is van néhány idevaló képem akor azt hogy tudom eljuttatni hozzátok??
kedves 46. hozzászóló anna,netán te vagy az egyik gyökér valamelyik képen?
mert ha igen akkor nem itt kéne fecsérelni az időd hanem elgondolkoni a kis életeden ,vagy mondjuk plasztikai sebészre gyüjteni vagy kötélre.Azok nagyrésze akik ide felkerülnek simán megérdemlik a azt ,hogy mások szarrá röhögjék magukat rajtuk,mert elfelejtik a mai élet egyik fontos de egyben egyszerü mozzanatát : TÜKÖRBE KELL NÉZNI !!!
Kedves Főszerkesztő,
Ha akkora nagy pofád van hogy másokat kicikizel azért mert nem azt a zenét hallgatják mint te akkor egész nyugodtan felvállalhatnád mellé a nevedet…szerintem.
Nem szeretnélek köcsög rocker meg hasonló beszólásokkal sértegetni mert nem tudom hogy ki vagy meg milyen zenét hallgatsz…de te sem tudod ezekről az emberekről hogy kik és hogy milyenek szóval kurvára igazságtalanul ítélsz meg mindenkit. Itt nem azok a szánalmasak akik felkerülnek az oldalra hanem te mert nincs jobb dolgod minthogy ilyen dolgokon élvezkedsz ahelyett hogy magaddal foglalkoznál és rendet tennél a retardált lelkedben… csak ennyit akartam… hogyha valami hozzászólásod lenne akkor írj az email címemre mert azt ugye meg kell adni de felvállalni már nem.
gratula az oldalhoz, végre egy hely ahol jót lehet röhögni a diszkós majmokon,és közbe fikázhatjuk is őket
amúgy életemben nem röhögtem ennyit mint ezeken a képeken 
A ROCK ÖRÖK!!
kicsit le vagyok maradva ezért bocs mindenkitől de user13(bárki is legyen az)
megmondta a frankót
Annyira g*ciség nyíltan röhögni másokon, de nagyon jól esik…
ez pontosan így van
jó az oldal és jó tudni hogy van aki még észre veszi a világban ezeket az ostoba embereket és nem áll be hozzájuk!!!
Én egyik képen sem vagyok rajta
sőt még az ismerőseim se
Csak annyit szeretnék mondani hogy a BÜDÖS KURVA ANNYÁT A FŐSZERKESZTŐNEK,AZ OLDAL KÉSZÍTŐINEK,ÉS AZ ÖSSZES GYÍKNAK AKIK EZEN AZ AGYONBASZOTT SZARON ÉLVEZKEDIK ITT
igen, hol lehet képeket feltölteni??? vagy esetleg milyen címre lehet elküldeni????????????? :S
Hol a faszomba lehet itt képeket feltölteni?
Nem gondolom h a partyzok azért jarnak partykra h szétválogassátok a képeiket és lealázzátok őket! Én is csinalok partyoldalt de ez szanalémas!
Hááát…nem is tudom…. Nekem bejön az oldal… Egy két ismerősöm is fenn van rajta. Kifeküdtem a röhögéstől! A partykról meg csak annyit, hogy ha elmegyek egy nagyobb buliba, ott nem ver meg senki senkit, egy tipikus “piás” buliban meg a “basszájbák” félóránként verik egymást… Inkább partys buliba járok. A képekről meg annyit, hogy mindenkinek van rossz pillanata, nem fotogén, stb.,stb…… Nekem is vannak rossz képeim, és nem (csak) partyn készült hanem otthon…. Olyan netes oldal meg SOHA nem lesz, ami mindenkinek tetszene!!! Ha nem tetszik, ne nézd!!! Gratula az oldalhoz csak így tovább
Az az IGAZSÁG,hogy aki rajta van az oldalon mint lefotózott,na az FRICSKÁZ.De aki nem,az kurva jól MULAT a szereplőkön.EZ A VILÁG RENDJE,és ez ÍGY VAN JÓL.:)
Ez az oldal tökéletes az otthonülő gyíkoknak,h feledtesse velük,h otthonülő gyíkok és röhögjön azokon akik tudnak élni…ennyii
Király, kikerültem a főoldalra…
Ehh. Micsoda cool oldal. Igazi királycsávók csámcsognak a pór népen, de jó kis szórakozás, végre idetaláltam! Szerencsére mi, igazi királycsávók sosem járunk szórakozni és nem alacsonyodunk le odáig, hogy jólérezzük magunkat. Mi királycsávók sosem akarjuk megtapasztalni, hogy milyen is az, szórakozni agyatlanul. Mert nekünk, királycsávóknak sokkal több agyunk van ennél és példásan éljük szánalmas… ohhh, izé, khm, király kis életünket. Mi királycsávók sosem irigykedünk azért, mert mások képesek jól érezni magukat úgy, hogy leszarják azt, mit gondol róluk a jónép. Mi királycsávók imádunk hatalmas okosságokat odaröfögni holmi királycsávóknak szánt weblapra, hiszen az egyik retardáltnak az kell, hogy elengedje magát, a másik retardáltnak pedig az, hogy ezen jól szórakozzon. Gratulálok az emberi fajnak
hé emberek hol vannak azok a király vidéki bulifotók ?Ahol Zsákos Frodó tűnik fel hű barátai társaságában?Lehet h balfasz vok,össze-vissza keresgéltem,de nincs meg!Életemben nem röhögtem még akkorát!Mindenkinek ajánlom akinek bejön ez az oldal!Ja,és javaslom egy best of archivum létrehozását a minden idők legalja,egyben legpoénabb bulifotóiból!
Helló mindenki! Hát igen. Éredekes. Nevetsz valakin aki készen van, mert valszeg készen akart lenni.Nem vagyok rossz szándékú. De tahók, úgymond egyszerű emberek mindíg lesznek. Nem azzal van a baj, hogy valaki alapból nem egy jó aggyal megáldott ember, nem tehet róla, ilyenek a gének.:D DE! Ha valaki mondjuk okos, meg szép meg minden…de tele van rossz szándékkal, meg rosszindulattal meg egy alap hú de geci ez a gyerek beállítottsággal az kapja be, mert lehet inkább legyen valaki “egyszerű” ember, mint bonyolult, de vérgeci szemétláda.Jó, tudom kivétel erősíti, meg lehetenet mé gfolytatni ezt az egész gondolatsort, de attól a lénye glényeg marad.
Ja, és őszintén megmondom, hogy azért én is röhögtem ezeken az Mbereken!:D DE!Nem rosszindulatból:DNemes egyszerűségből!:D Peace!
Ja és mielőtt még letaplózna valaki, nem vagyok egyik képen sem, és egyetemista vagyok, ezeket csak az előző kommentárok miatt jegyzem meg…
Te nem jársz bulizni? Vagy te soha nem szoktál felönteni a garatra? Vagy esetleg sosem vagy fáradt, és soha nem áll kersztbe a tekinteted?
Minek égetni másokat azzal, hogy előnytelen fotókat raksz ki?
Szánalmas halott oldal…
Ez lesz matol a kezdolapom, lol
szerintem kircsi az egész
Emberek… Az ilyen oldalak nem a félresikerült képekről szólnak, hanem a nyilvánvalóan AGYATLAN, 2-IG SZÁMOLNI NEM TUDÓ utolsó ostoba söpredékről. Az ilyenek pedig meg is érdemlik hogy kiröhögjék. Ahogy egy társoldal mottója is mondja (remélem nem reklám) “nem menekül egy csóró bunkó sem”.
Háh, mennyi kis gyökér, mi van, van valami rokonotok a képen, vagy esetleg ti is így szoktatok kinézni? Sok tapló, az a baj, hogy sajnos süt a szellemi nívótlanság az arcokról… Ezek a fiatalok lesznek a jövő nemzedéke!!! Szegény Magyarország…
Tipikus faszparasztok, akik hétvégére megmosakodnak a lavórban, aztán felveszik a piacos cuccot, hogy a többi gyökér előtt villantsanak. A tisztelt felháborodottak pedig bizonyára magukból indulnak ki…
Szerintem meg b*ssza meg akinek nem tetszik…meg az is b*ssza meg akinek igen…a többiek meg jöjjenek nyugodtan és b*sszák s*ggbe azokat akik már javában b*sszák egymást.
SZERKESZTÖNEK ÜZENEM KAPJA BE F*SZOMAT csak ennyi menjen el egy rock koncertre egy hevimetal gotikus szarra és onnan válogasson képet a sok fekete rucis pofárol akik mintha temetésre mennének ..??.. ezek az meberek legalább probálnak a mai világnak megfelelöen öltözni kinézni ..félresikerült képek márpedig vannak .. fura arcok vannak és lesznek is minden stilusban enyit erröl SZAL SZAR AZ OLDAL NINCS ÉRTELME PONT A PARTY ARCOKAT FIKÁZNI …. SZERKESZTÖ BARÁTUNK hát bebizonyitottad menyit érsz……
Nah szal üzenem az oldal szerkesztőjének (caps on)AZ OLDAL SZÁNALMAS … LEEHTNEK FÉLRESIKERÜLT KÉPEK ,MINDIG IS LESZNEK VANNAK FURA ARCOK MINDEN STILUSBAN. A SZERKESZTÖT BEZÁRNÁM EGY HEVIMETÁL FÉLE MERILIN MENSÖN FÉLE G*CI KONCERTRE 24 ORÁRA … MEGHALNA ….
első PINA!
az oldal nagyon sirály, csak így tovább : )
ELCSÚSZTAM A TYÚKSZARON!!!!!!!!!!
Szerintem nagyon jó az oldal!!! Reális képet fest a mai szórakozó fiatalokról! Én, lelkiismeretfurdalás nélkül, jókat szoktam röhögni!!! Ahogy magamon is ha készül rólam valami nagyon gány kép!!! És nem sértődöm meg ha mások is kinevetik basszus, előfordul!! Aki érzékeny ne tévedjen erre az oldalra látogasson el inkább valami kedves, aranyos , tündibündi oldalra és ott biztos nem botránkozik meg az ajjas kommenteken!!!!
Szeretem ezt az oldalt!Kiemeli az emberi szépséget.Nekem bejött…
Alapvetően semmivel se vagytok kevésbé unintelligensek, mint ez a sok ütődött a képeken. Bárkiről lehet rossz, nevetséges képet csinálni egy bulin, pláne, ha valami tudatmódosítót is magához vett. Helyénvaló az efféléken egymás közt röhögni - minden normális ember ezt teszi, ha röhejes képet lát -, de nyilvános viccet csinálni belőle egyszerű tahóság. És még csak nem is ötletes.
P.
Hat ez kemeny, biztos en nem folytam bele tulsagosan a prolikulturaba anno kobanyai kozepiskolas eveim alatt, de en semmi rohognivalot nem talalok az oldalon.
Meg talan kis hianyerzetem is akad, amely fokent abban manifesztalodik, hogy nincs visszatekintes.
Nem vazoljatok es illusztraljatok kepekkel, hogy paran, akik itt vannak, hogyan szivtak az Ambi Pur-t a biologiaoran polobul a hatso padsorban
Mert nekik biza ez a tarsadalmi mobilitas elso lepcsofoka, es vegelathatatlan perspektivak nyilnak meg elottuk.
Felreertes ne essek, magam is gyakran jarok effajta partykra (legutobb James Holdenen engem is lencsevegre kaphattatok volna), de masodikban nem az volt az eletcelom, hogy “Ooooooooooooooooorgh! Mennyunk Gloobba bebaszni!”
Meg az is furcsan vette ki magat, amikor jon Bed-ben 3 osszeaszott szakadt ven ribanc, a friss aldozatukkal, aki ultramiller lehetett, hogy uj Eclipse-e vagy mi a szarja van, de valoszinuleg 2-ig nem latott, hogy a Breitlinget nem szurta ki a karomon, megall elottem, es nez, majd fel ora hallgatas utan egyikuk megszolal:
- Te figyelj mar! Ilyen ferfiatlan vagy, hogy nem tudsz felreallni?
Erre a masik:
- Ha’ haggyadma’ ! Ekkora vallakkal?
;)
No Comment.
Orulok, hogy orultek
1csaj: bizony, ez egy ilyen geci webszájt! ha nem tetszik, nem kell nézni, van sok más. ha valamelyik képen te vagy és sérelmezed, akkor tedd meg a jogi lépéseket,hajrá, ismerkedj az amerikai jogrenddel és az ottani ügyvédi tiszteletdíjakkal!
Hehe… John Dark Úrnak köszönjük, hogy segített abban, hogy ne csak “egy kép alapján” ítéljünk meg valakit…
Így már sokkal pontosabb a kép…
Ritka az olyan aljas ember,aki nemes célként állitja be a szemétséget.Mert ez undorito dolog másokat kicikizni!Ez kell az embereknek!Föleg a kisebbségi komplexusban szenvedöknek!Azért kiváncsi lennék a föszerkesztöre,hogy hogyan is nézhet ki?Biztosan Brad Pitt alkat lehet!!!!
Annyira g*ciség nyíltan röhögni másokon, de nagyon jól esik…
Zsenik vagytok b*meg!! Köszi a felejthetetlen perceket!
Jó, hogy vannak emberek akik átlátják a helyzetet… sok köcsög tuccer! az egy dolog, hogy vki. szereti az elektronikus zenét… én is ide tartozok de azérmárhátno… ezeken a tuccereken már a viselkedésük… modoruk és minden egyéb kivehető… így tovább
Próbálgatom a többféle jelentés közül kiválogatni (online szótár, köhh), hogy pontosan mire is vonatkozhat a Party Retard cím… A képeket elnézve leginkább talán a “mentally retarded” megfejtést látom helyesnek, illetve én erre asszociálnék, amúgy is a retardáltak klubja ugrott be először, látatlanban.
Asszem örülök, hogy én nem veszek részt ilyen partikon. Tényleg kiváltságosok…
)) Vibráljatok csak a feszültségtől… LOL
John Dark!
Én még azokban az időkben jártam bulizni, amikor még nem volt ennyi juppiköcsög a bulikban. Aztán amikor megjelentek én továbbáltam másik szórakozó helyre és ez ment sokáig.
Aztán egyre kevesebb affinitást éreztem a bulizás iránt. ma már egyátalán nem járok buliba… és még mielőtt megkérdezed, nem, nem unalmas az életem…nekem van jobb szórakozás is szombat estére… ha érted mire gondolok:-) És igen ez a “bulikultúra” szánalmas és jókat lehet röhögni rajtuk.
Tisztelt főszerk! Grat az oldalhoz!! És, hogy kritizáljak is kicsit, nekem kusza az oldal kissé.
John Dark….
Téged melyik képen örökítettek meg az utókor számára?
Jó kezdeményezés, de van még mit fejleszteni. arcok.hu
szükség van ilyenre és kereslet is lesz rá:)
sztem amúgy vidéken is van elég “érdekes” arc
gratulálok. csodás. ennyi szép embert rég láttam egybe’.
jó az ötlet, és reggel erőt ad majd.
na de kedves john dark. kimaradtak a szótáradból az irónia és a szarkazmus szavak? ejj ejj.
egyébként meg és. én nem járok bulizni. itthonról nevetem ki ezeket az embereket. nem ítélet ez. MULATSÁG! ;P
“akiknek anyagi helyzetük, társadalmi státuszuk, vagy egyéb elfoglaltságuk - netán fogyatékosságuk - nem teszi lehetővé, hogy testközelből éljék át mindazt”
Menjél már a kurva anyádba te Főszerkesztő buzi! Szerintem ezen az oldalon pont azok fognak kommentezni, akik járnak bulizni, és ők is ezt a rettenetes, trágya közönséget látják!!! Amit kedves Főszerkesztő úr állít, az nem kevesebb, mint ránézésre, otthonról, egy kép alapján itéljek meg valakit!
De ugyis ki fogja venni ezt a megjegyzést…kedves Főszerksztő lúzer úr…
végrevégre, van egy ilyen, jöhet a nagy kacagáááás!
első!